Hekaté
Hekaté boszorkányistennő az éjszakával és a Holddal állt kapcsolatban. Az i.e. 6. században élt költőnő, Szapphó az „éjszaka királynőjének” nevezte. Ő volt a sötét holdfázis istenasszonya (Artemisz, a vadászat szűzi istennője az újholdé, Szeléné vagy Démétér pedig a teliholdé). Hekatét tekintették az elhunyt lelkek úrnőjének, aki sírokban lakozott, bár a házi tűzhely mellett is szívesen elüldögélt. Úgy hitték, hogy minden születés és halál alkalmával jelen van, azaz, amikor a lélek belép a testbe, vagy elhagyja azt.
Hekaté a keresztutaknál is megjelent világos éjszakákon, szellemhadtól és kutyáktól körülvéve, amelyek szent állatai voltak, és megugatták a Holdat. Az istennő hatalma átfogta a három világsíkot, a mennyet, a földet és az alvilágot. A boszorkányokról az a hír járta, hogy maguk is a keresztutaknál gyülekeznek, s itt idézik meg úrnőjüket. A tisztító áldozatok maradványait havonta elhelyezték ugyanitt, hogy megengeszteljék az istennőt. Azok a nők, akik Hekatéhoz fohászkodtak, a néphit szerint kitűnő méregkeverők voltak.
- Hekaté: Perszész és Aszteria leánya, a bűvölés, a mágia, a rémképek, a boszorkányok, a keresztutak istennője, a Tartarosz kormányzónője. Hekaté küldte az emberekre, a rémképeket és a szörnyalakokat, főleg Empúszát, akit a leányának is mondanak. A varázslók és a boszorkányok is hozzá fordultak segítségért, mikor sötét üzelmeiket végezték és az újhold éjszakáin maga az istennő is feljött az Alvilágból, s fáklyát tartva kezében a Sztüx-melléki kutyák csapatával járta a temetőket és a keresztutakat, ostorral üldözve, hajtva a kísértetek rémes seregét. Ő segített Démétér leányának keresésében is, akinek állandóan környezetében tartózkodott. Szent állata a menyét, szent növénye a sisakvirág volt, amelyet ő talált meg s használt először, s amely erősen mérgező volt.
A Hekaté boszorkányok ellenségei Hermésznek, az istenek követének és a hermetikus hagyományoknak.
*******************************************************
Hekaténak, az Alvilág istennõjének számos kapcsolódási pontja van a Tûzzel. Különbözõ nevei: Purphoros (Tûzhordozó), Daidoukhos (Fáklyahordozó), Phôsphoros (Fényhordozó, Lucifera), Puripnon (Tûzlégzõ) és Melaine (Fekete); barlangokban imádták, és képét fáklyafény elõtt tisztelték.
Hekaté, Hecate
Hekaté: az antik görög népies babona rémítő szellemeinek egyike, félelmes istennő, kinek alakja a Kr. e. V. sz.-ban már a műveltebb körök tudatába is eljutott, úgy hogy lassanként a nagy olimpuszi istenekhez hasonló elterjedésű kultusza volt. Perses és Asteria leányának mondták s őt tekintették az ijesztő szellemek és kísértetek királynőjének, ki a föld mélyében lakik s onnan fel-feljön tőrrel, korbáccsal kezében, kutyafalkától kísérve, hogy ijessze az embereket, vagy pedig felküldi a kísérteteket, hogy pusztulást, betegséget, őrültséget hozzanak az emberekre, vagy rossz álmokat okozzanak stb. Különösen a hármas út- keresztezéseken reszketett nagyon a babonás ember s ezért ily helyeken Hekaténak áldozatokat mutattak be s kápolnákat emeltek neki. Mint a gonosz szellemek úrnője, Hekaté fékezni is tudja félelmes működésüket s ezért mindenfajta nyavalya ellen, de különösen a titokzatos epilepszia ellen, melyet gonosz démonok behatásának tulajdonítottak, tőle kértek segítséget. Aki varázserővel befolyást igyekezett szerezni valakire, így pl. aki szerelmi bájitallal valakinek a szívét akarta meghódítani, Hekaté nevében űzte a varázslatot, de viszont aki valamely vélt igézettől meg akart szabadulni, az is tőle várt oltalmat. A hold titokzatos, sejtelmes fényében Hekaté titokzatos alakját látták s ezért sok helyen egyenesen mint holdistennőt tisztelték. Valamely eddig még nem tisztázott módon Hekaté már igen korán Artemis istenasszonnyal azonosíttatott, úgy hogy Hekatét is szenvedélyes vadásznőnek tekintették, ki a maga szellemhadával vad rohamban száguld végig a földön. Ebben az alakban Hekaté képzete a középkor démonológiájában is szerepel. A képzőművészetben - talán a hármas keresztútra való célzással - vagy hármas testűnek ábrázolták, vagy úgy alakították, hogy törzséből 3 fej nő ki. | | |