Edgar Allan Poe (1809—1849)

Az újságok kitűnő munkatársat fedeztek fel a nagy fantáziájú elbeszélőben. Egyaránt jó volt riporternek, kritikusnak, a szenzációk közlőjének. Néha egészen képtelen tudósításokat adott. Például űrrepülésről tudósított. A marsbeli és holdbeli emberek otthonosan járkáltak álriportjaiban. Majd jöttek a bűnesetek. A manapság „krimi"-nek nevezett bűnügyi, illetve nyomozó regényt ő találta fel a „Morgue utcai gyilkosság" című hosszú elbeszélésével. Ebben egy rejtelmes kettős gyilkosságot a nyomozó hatóságok, a hivatásos detektívek sehogyan se tudnak tisztázni: a gyilkosnak nyoma sincs. De egy nagyon okos, filozófiával foglalkozó férfi pusztán logika. úton leleplezi, mi is történt és hogyan történt. A detektívregény innét indul. Bűnökről azelőtt is írtak már a görögök óta, de a krimi lényege, a logikával győzedelmeskedő detektív itt kezdődik. Gaboriau, Conan Doyle, Agatha Christie és társaik ezt folytatják. Sherlock Holmes, Hercule Poirot és a többiek a Morgue utcai esetből tanulták azóta is gyakorolt módszerüket.

Tehát ha soha nem írt volna verseket, akkor is emlékezetes alak volna az irodalomtörténetben. Ámde mindaz, amit bűnügyben, fantasztikumban, riportokban és álriportokban, éles eszű kritikákban — tehát prózai műveiben — összeírt, együtt is elhanyagolható semmiség költészete mellett.

Az elbeszélő képzelet, az érzelmi gazdagság, a nyelvi gazdagság úgy vegyül egybe zenei hatású, korlátlanul változatos versformáival, hogy látomásélményt ad a valamelyest is érzékeny olvasóinak. Ő maga ugyan azt vallotta, hogy hideg fejjel, mint megoldandó matematikai feladatot építette fel verseit, még a legbonyolultabb „Holló"-t is. Persze ezt nem is lehet elhinni. A műalkotások a logika mögül indultak, legföljebb utólag lehet szellemesen belemagyarázni a matematikai képletet. A holló, a „Lee Annácska", az „Ulalume" látomás is, zenei élmény is. Ezt a szorongásos látomást néha eléri egyes novelláival is, de a bravúros novellatechnika olykor költészetében is érvényesül. A „Holló" nyomasztó rémlátomása és benne a halott szeretett lány emléke úgy bontakozik ki a versben, mintha egy kísértetnovella rímes változata volna.

Edgar Poe élete olyan, hogy novellának Edgar Poe írhatta volna meg. Egy vándorszínész házaspárnak vándorútjukon született gyermeke volt. A szülők korán, egymás után meghaltak. A kisfiút a család barátja, egy jóságos dohánykereskedő vette magához. Jó nevelést akart adni neki, igen jó iskolákba íratta, s amikor eljött ennek is az ideje, Angliába is elküldte, hogy a híres egyetemeken gazdagodjék tudása. A fiú azonban különös ifjúvá serdült. Képtelenül sokat tanult, szenvedélyesen olvasott, később sokan elámultak, hogy a felettébb rendetlen, akár züllöttnek is mondható élet folyamán hogyan gyűjthette össze gazdag és sokoldalú műveltségét. Már középiskolás korában rákapott az ivásra. Serdülő fiúként kezdte hajszolni a nőket, az egyetemről azért tanácsolták el, mert kártyaadósságai botrányokba sodorták. Visszament Amerikába és katonaiskolába iratkozott, hivatásos tiszt akart lenni, de botrányos élete miatt hamarosan el kellett hagynia ezt a tanintézetet is.

Írni diákkorától írt verseket, kitalált rémhistóriákkal szórakoztatta ismerőseit. Az újságok szívesen vették és hozták verseit és egyre képtelenebb novelláit. Írt egy igen kalandos és fantasztikus hajósregényt: Pym Gordon Arthur matróz és világkutató igyekezetéről, hogy megtalálja a föld mágneses sarkát. Majdnem ponyvaregény, de a sci-fi (a tudományos-fantasztikus regény) legrégebbi előzményének is tekinthető, Verne Gyula is Poe ihletésére indult írói útján és első regénye, „A jégszfinx" a Pym Gordon Arthur kalandjainak folytatása.